Dumaparádé

Pár napig igazi hátizsákos turisták voltunk (egy hatalmas hétszemélyes terepjáróval, ez némi ellentmondást jelent), és nem volt semmiféle áramvételezési lehetőségünk, így nem tudtam tölteni a laptopot, tehát a blog írás is elmaradt. 

A Great Ocean Road

Melbourne-ből a Great Ocean Road felé vettük az irányt. Ez egy több száz kilométeres út, ami közvetlenül a tenger partján megy. Úgy értem tényleg sokszor teljesen közvetlenül. Képzeljük el a Balatonfüredről Tihanyba vezető utat a Balaton mellett - ami egyébként a kedvenc útszakaszom Magyarországon, csak monumentálisabb kilátással és 300 kilométer hosszan. Na ez a Great Ocean Road (https://www.youtube.com/watch?v=ICHAa0LRg_k) Egyébként már maga a mellékelt videó sokat elárul az országról, és a turistákhoz való hozzáállásról! A 12 apostol megtekintése volt az első célunk (a tenger vájt ki 12 különálló sziklát az évezredek során), egyéb tervünk, sőt még szállásunk sem volt. Nagy nehezen rábeszéltem Balát egy Bagpackers Home-ra. Ez arról szól, hogy nem szobát, hanem ágyat bérelsz, és befekszel másik 6 idegen mellé. Előnye, hogy olcsó (itt ez a szó igen relatív, így is 35 dollár volt fejenként), hátránya, hogy idegenekkel kell osztoznod a hálószobádon. Mivel az átállás miatt még mindig hajnalban keltünk, így nem volt annyira vészes a dolog. A 12 apostol után elmentünk Ausztrália legdélebbi pontjához, a Cape Otway kilátóhoz. Lélegzetelállítóan gyönyörű a kilátás az óceánra! Mondták a helyiek, hogy az odavezető úton rengeteg vadon élő Koalát lehet látni. A világítótorony megtekintése után észre is vettük az elsőt. Mondtam Balának, én már tavalyról ismerem a fajtát, nem kell kapkodni a fényképezőgép elővételével, úgysem rohan el. Tavaly már írtam róla, a Koala hatalmas fazon, egész nap négy órát van csak ébren, de akkor is be van teljesen lassulva a sok eukaliptusz levéltől. Bár vadállatnak hívják, de pont annyira vad, mint egy festett, faragott hintaló! Egy idő után ráállt a szemünk, és iszonyat sokat találtunk fent a fákon! Nagyon nagy élmény volt!

A Pingvin Parádé

A reggeli futásom után (igen kitartó vagyok, még mindig) tovább is indultunk. Az útikönyvet szemlélve egy kis szigeten akadt meg a szemem, ami arról híres, hogy napnyugtakor több száz, sokszor több ezer pingvin jön ki az óceánból, és megy pihenőre a fészkükhöz. Az attrakció neve: Pingvin Parádé. Micsoda program, ez kell nekünk! Az új utirány: Philipp Island. Út közben próbáltunk az Iphone-al (erről majd egy későbbi bejegyzésben még írok) szállást keresni, de minden tele volt, így megálltunk a sziget bejáratánál lévő információs irodánál, ahol a hölgy is csak széttárta a kezét, hogy főszezonban ezen a szigeten szállást találni NEM lehet. Már már kezdtünk kétségbe esni, hogy hol fogunk aludni, amikor eszünkbe jutott, hogy mi lenne, ha a kocsiban aludnánk? Hatalmas, le lehet hajtani az ülést, csak nem lehet olyan kényelmetlen. Irány hát a helyi kemping. Olcsó megoldásnak mutatkozott, egy kemping hely 15 és 30 dollár között mozog. A recepciós ötször kérdezte meg, van e sátrunk. Négyszer igen volt a válaszom, ötödszörre már enyhültem, és közöltem, hogy majd veszünk (persze eszünk ágában sem volt). Szállás megvan, egy gyors séta a part menti településen, és jöhetnek a pingvinek. Tudtuk, hogy hatalmas élményben lesz részünk, de álmunkban sem gondoltuk, ami ezután történt. Képzeljünk el egy kisstadion méretű lelátót felépítve az óceán partján. Rajta ül több ezer (több ezer) ember, és bámulja meredten az óceánt. A legolcsóbb jegy 20 dollár, de válthatunk jegyet a VIP szektorba 60 dollárért, sőt van kiemelt VIP szektor személyes idegenvezetővel 90 dollárért. Annyi ember volt, hogy bármelyik magyar rock zenekar megirigyelne egy ekkora nézősereget. A pingvinek csak nem jöttek. Bámultuk a partot, lassan már tényleg úgy éreztük magunkat, mint egy rock koncerten, ahol késik az előadó. Bala észrevett egy kisebb csoport sirályt, mire megszólalt: “de legalább van előzenekar.” Na itt már kínunkban röhögtünk. Kezdett elég hideg lenni, amikor megláttuk pár pingvint tétovázva kijönni a vízből. Itt vannak az előfutárok, gondoltuk. Hát nem. Ez volt az attrakció. Kurva messziről láttunk kb 30 pingvint kijönni tétován a vízből. Körbenézve mindenki elégedett volt a látvánnyal, csak mi voltunk csalódottak. (http://www.penguins.org.au) Pont annyi pingvint láttunk, amennyi ennek a honlapnak a címoldalán van. Kifele menet Bala még kitöltötte az elégedettségi kérdőívet (kép mellékelve a facebook-on), és a szállásunk felé vettük az irányt. Beálltunk a kemping közepén lévő kis tó mellé, és elalvás előtt ötletelni kezdtünk, milyen módon tudnánk átültetni ezt a programot a magyar valóságba. Jött is néhány ötlet: Szürkemarha Parádé, esetleg nyáron a Balaton partján Árvaszúnyog Parádé. De kíváncsian várjuk a további ötleteket is! 

Sportos élet - de szép élet

Éjjel iszonyat hideg volt, és Balának nem volt hálózsákja, így elég rossz éjszakája volt, tehát nagyon korán ébredtünk megint. Gondoltam kezdjük futással a napot, elindultunk hát a tengerpartra futni. Legnagyobb meglepetésemre Bala is velem tartott, bár otthon erre tett ígéretet, én mégsem bíztam benne. A Bala öccse, Barnika még azon is meglepődött, hogy a bátyjának van futó cipője, aki látta a videót a facebook-on, az érti is az okokat! :) Elfutottunk a 6 kilométerre lévő városig, nagyon nagy élmény volt. Mindenki úgy köszönt ránk, mintha ezer éves ismerősök lennénk, és a táj is lenyűgöző. Amikor már azon gondolkodtam, hogy a visszafele úton meg fogunk halni, ha nem a fáradtságtól, akkor éhen és szomjan, Bala sejtelmesen rám vigyorgott. Hoztam pénzt, reggelizzünk! Ennyire még nem szerettem soha ezt az arany embert!!!!! Bár otthonról kaptam használati utasítást hozzá, miszerint ahhoz, hogy nyugodt utam legyen, napi ötször meg kell őt etetnem, most mégis ő etetett meg engem, ezzel az életemet mentve meg. Jóllakottan visszataxiztunk a kempingbe, gyors tisztálkodás, majd tovább indultunk, az útirány most már tényleg Sydney. A part menti utat választottuk, így nagyon sok apró és csodálatos városkán mentünk keresztül. Kétség sem férhetett hozzá, a ma estét is kempingezéssel töltjük el. Kinéztünk hát egy kis városkát, ami a halászata mellett arról volt híres, hogy rengeteg kis sziget van a környéken, amit motorcsónakkal be lehet járni. Remek program, csináljuk! Út közben megálltunk, és 12 dollárért vásároltuk egy remek kis hálózsákot. Az utolsó szakaszon egy hegyről vezetett le a szerpentin a part menti településre. Kanyargás közben hatalmasat kellett fékeznem, mert egy fura kis állat próbált átmenni az úton. Megálltam, és megpróbáltuk leterelni, több kevesebb sikerrel. Tegnap jöttünk rá, mi volt az, Budapestre pont most érkezett egy példány. (http://index.hu/tudomany/2013/01/12/tojasrako_hangyaszsun_az_allatkertben/) Megérkeztünk, beköltöztünk a kempingbe, de az előző éjszaka nem alvása, meg persze a reggeli futás meghozta eredményét, Bala 9-kor, én 10-kor elaludtam. 

Az úticél: Sydney!

Másnap reggel fél 6-kor ébredtünk. Minden kihalt, és ömlik az eső. Mi ez, kérem szépen? Mivel az autóban nem akartunk ülni 2-3 órát, míg történik valami, szomorúan úgy döntöttünk, elindulunk, majd máskor, máshol motorcsónakázunk. Az út ismét gyönyörű tájakon vitt keresztül. Megérkeztünk egy városkába, ami az osztriga farmjairól híres. A napi 5 étkezést osztrigával próbáltuk elkezdeni, de sajnos az étterem zárva volt, hát tovább indultunk. A Sydney előtti 250 kilométer volt a legborzasztóbb. Kiírta a GPS, hogy 5 óra van hátra. 250 kilométerre 5 órát számol? Hülye ez? De sajnos nem volt az, sőt nagyon is okos volt, percre pontosan akkorra értünk oda, akkora volt a forgalom. Az egyetlen jó dolog az volt, hogy iPhone-on (mikre nem alkalmas) tudtunk magyar rádiót hallgatni. Nagyon vicces volt: Sydney - dugó - Class Fm. A műsorvezető bemondta, hogy ha valaki valahol dugót lát, küldje el erre és erre a számra. Szerintem meglepődött volna, ha kap egy sms-t, hogy a King’s Cross-on hatalmas a dugó, de azért keresztül lehet jutni rajta. El is határoztam, hogy szombaton (itt már szombat lesz) meg is hallgatom az én drága BárányAnnám péntek esti műsorát a Jazzy Rádióban! Igen, ez itt a reklám helye (bővebb info itt: https://www.facebook.com/FunkyFeeling909Jazzy), és ezzel eleget is tettem ígéretemnek, Annácskát belecsempésztem ebbe a blogba. Már egyszer elindítottam a siker felé vezető úton, amikor újságíró tanoncként együtt csináltuk a feladatokat a Jazzy stúdiójában, és Suri Imi felfigyelt a tehetségére, és sugárzó egyéniségére (de sokba lesz ez neked!!!), de úgy érzem ez a löket még azért szükséges! :) :) :) :) :) 

Beérkezve Sydney-be, egyébként mind a kettőnket euforikus érzés töltött el. Hazaértünk! Büszkén, GPS nélkül navigáltunk Ákosékhoz, ahol egyből felpattant egy bor, és előkerült a hazai pálinka is. Gyors élménybeszámoló, majd Kata elkísért minket a szálláshelyünkre. Kedves kis studio apartman, és ami fontos, 2  (kettő) perc a tengerpart!!!!!! Kipakoltunk, és elmentünk meglátogatni a Fecóékat. Gyönyörű helyen laknak, el is ment vagy 2 óra beszélgetéssel, igen késő lett, úgyhogy úgy döntöttünk, valami vacsora után nézünk. Irány Bondi Beach - mi más? Sajnos csak néhány hely volt nyitva. Vacsora után (az eső még mindig esett, és óriás szél is fújt) Bala mondta, menjünk le a tengerpartra. “Megőrültél? Ilyen időben?” De nem lehetett lebeszélni róla, kitartóan vette célba a homokos partszakaszt. Valahogy úgy nézhettünk ki, ahogy anno a Delta főcímében vonultak az Északi Sarkon a kutatók, szélbe, hóban, fagyban, a fejemben még a főcímdal is szólt. Nagy nehezen leértünk, Bala körbenézett, és csak annyit mondott: “Itt vagyunk!!!! Mehetünk aludni.”