Dumaparádé

Pár évvel ezelőtt egy hirtelen ötlettől vezéreltetve azt gondoltam, ha a jó pap is holtig tanul, akkor én miért ne iratkoznék be egy újabb iskolába? A Komlósi Oktatási Stúdió az egyik legismertebb újságíró iskola Magyarországon. Tóth Balázs meg talán az egyetlen olyan diákja ennek az intézménynek, aki úgy bekkelte ki a két félévet, hogy szinte alig adott le írásos anyagot, azaz cikket. Akkor még gyűlöltem írni, nem is értettem, hogy én, aki elektronikus, azon belül rádiós szakra járok, miért kell, hogy az írással vesződjek. Pedig Komlósi Gáboron kívül olyan nagy kaliberű emberek tanítottak minket, ezáltal olyanon javították a beadandókat, mint Kolozsi Ildikó, Borbély Zoltán, Harle Tamás vagy Murányi András. Mai fejemmel már bánom, hogy lusta voltam, mert azóta az írás mindennapos hobbimmá vált. Nagyon kíváncsi lennék, hogy javítanák egy-egy irományomat, mit mondanának rá… :)

Az egész egy Szardíniai félresikerült utazásnak köszönhető, ahol Bálint barátommal annyi peches dologba futottunk bele, hogy már csak nevetni tudtunk a saját kínunkon. Leírtuk kijutásunk történetét, majd az első napot, majd azon vettük észre magunkat, hogy több százan követik sorsunkat. Magunk sem hittük el, hogy ennyien olvassák, amit a két Pechvogel külhonban művel. Jó érzés volt, na… Azóta is rendszeresen leírom az élményeimet, gondolataimat, régi emlékeimet, botladozásaimat, és be kell valljam, nagyon jól esik, hogy ennyien olvassák, sőt ennyien buzdítanak, és kérnek, hogy írjak. Iszonyatos erőt adnak a lájkok, a hozzászólások, de az is, amikor valaki csak egy találkozó alkalmával közli, hogy szokta olvasni, és kéri, hogy abba ne hagyjam, mert nagyon élvezi. Olyan is volt, hogy nem írtam pár hétig, és egy ismerősöm kedvesen rám írt, hogy vajon én tiltottam e le, vagy csupán lusta voltam írni?  A blog oldalam legelső bejegyzéséhez ma is tartom magam: én annak írok, akit érdekel, akit meg nem érdekel, az ne olvassa. :)

A tavalyi évben nagyon sok minden történt velem / velünk. Nagyon sok jó, és néhány rossz dolog is. Nagyon sok embernek vagyok hálás, hogy mellettem volt, hogy segített azt a sok ökörséget véghezvinni, amit kitaláltam. Szandra az elefánt látogatása, a cég történetében is mérföldkő miniszterelnöki szintű, vagy az 1 000 fős rendezvény lebonyolítása, a - még a menyasszony előtt is - titkos esküvőm megszervezése, majd lebonyolítása, a szilveszteri regatta, és még sokáig sorolhatnám. Nem szeretnék senkit kiemelni név szerint, remélem mindenki magára veszi, akinek inge… :)

Ma ismét elutazunk egy kis időre. Lesz benne szomorú kötelesség, lesz benne munka, és természetesen lesz benne pihenés. Lesznek olyanok, akiket bosszantanak majd a bejegyzéseim és a fényképeim, de remélem a többségnek elnyeri majd a tetszését. Hisz tudjátok az alapszabályt: csak az olvasson, akit érdekel! :) Többen kérdezték, hogy miért mindig Ausztrália? A kérdésre ha röviden kell válaszolnom, akkor egyértelműen Ákos barátom a válasz, aki sajnos már nem lehet köztünk. Ezt az utat még vele kezdtem tervezni, az utolsó üzenet tőle pont arról szólt, hogy vegyem meg nyugodtan a jegyet, menjünk, legyünk együtt! Furcsa lesz nélküle. Ha viszont hosszan kellene válaszolnom, akkor valószínűleg azt gondolnátok, hogy megbolondultam. Én, aki 28 éves koromig repülőgépen sem ültem, és utáltam külföldre menni, sőt, 4-5 napnál tovább nem is nagyon tudtam jól érezni magam, hogy tudok ennyire szerelmes lenni egy országba, ami nem Magyarország? Hát így. Magyarországot az elejétől a végéig bejártam földön és vízen egyaránt számtalan vízi és gyalog túra alkalmával, és imádom. De most már Ausztráliát is. Nemcsak Ausztráliába, az országba vagyok szerelmes, hanem az ott élő emberekbe, az ottani rendszerbe, hogy ott minden működik, egyszóval mindenbe. Félreértés ne essék, tudom jól, hogy ott sincs kolbászból a kerítés, és ott is dolgozni kell a megélhetésért. Mégis szomorúsággal tölt el, hogy kis hazánkban a mi életünkben soha de soha nem fogjuk elérni azt az életszínvonalat, ami kint magától értetődő, de ezt talán majd egy másik bejegyzésben fejtem ki… :) A lényeg, hogy mi most ismét lelépünk, ha van kedvetek, tartsatok velünk, ígérem megpróbálok mindenről írásban beszámolni… És nem győzöm hangsúlyozni, csak az olvassa el, akit érdekel… :)