Dumaparádé

Azt hiszem, bejegyzésem címe tartalmaz némi ellentmondást, így magyarázatra szorul. Továbbra sem szeretem a politikát. Még beszélni sem szeretek róla. Hogy most miért írok mégis erről a témáról?

36 évet sikerült leélnem úgy az életemből, hogy ne kelljen a politikával foglalkoznom. Mindig azt mondtam, hogy az én kis tyúkszaros életemre nincs hatással - és akkor ezt így is gondoltam. Véleményem volt, de az elmúlt évek megtanítottak arra, hogy ezt magamban tartsam, mert én nem szeretnék egyik oldalhoz sem tartozni. Vannak nagyon radikális nézeteket valló barátaim is, de eddig szerencsére ez nem ment a kapcsolatunk rovására. Az ismerőseim nagy része tudomásul veszi, és megérti, hogy én nem szeretek erről a témáról értekezni, egy kisebb része próbálkozik meggyőzni, de amikor látja, hogy hasztalan, akkor feladja.  Ma már más a helyzet. Ma már igenis rám is hatással van a politika. Az ország egyértelműen két pártra szakadt. Vannak ezek, és vannak azok. Ezek nem értenek egyet azokkal, de azok sem osztják ezek véleményét. Viszont aki agresszíven, lekezelően próbál meggyőzni, majd elítél azért, mert más a véleményed, no azoknál már igen nagy a probléma. Családok, barátságok hullanak szét a nézetkülönbségek miatt, ami lássuk be borzasztóan szomorú tény. 

Nem szeretnék olyan országban élni, ahol félek elmondani a véleményem. Nem szeretnék olyan országban élni, ahol azok a barátaim, akik több, mint tíz éve együtt vannak, és három gyermeket nevelnek, nem számítanak családnak az alkotmány szerint csak azért, mert nem házasodtak össze. Nem szeretnék olyan országban élni, ahol a bácsi, aki pár százasért többször segített már havat takarítani, vagy elsöpörni a levelet, és akivel annyiszor beszélgettem arról, hogyan lett hajléktalan az asszony miatt, önhibáján kívül - mert az asszony kisemmizte - bűnözőnek számít, csak azért mert hajléktalan. Nem szeretnék olyan országban élni, ahol a jövő generációját úgy akarjuk itthon tartani az egyetem vagy a főiskola elvégzése után, hogy kényszeríti rá őket az alkotmány. Nem szeretnék olyan országban élni, ahol mindent és mindenkit ellehetetlenít a hatalom, aki másképp gondolkodik, és nincs már semmilyen kontroll szerv felettük. Nem szeretnék olyan országban élni, ahol vannak egyenlők és vannak egyenlőbbek. Nem szeretnék olyan országban élni, amit külföldön szégyellnem kell. És nem szeretnék olyan országban élni, ahol a Köztársasági Elnöknek nincs, és nem is lehet saját véleménye, ezért a “királyi televízióban” azt nyilatkozza, hogy alkotmányos kötelessége aláírni azt, amit elé tolnak (talán már ez is benne van az alkotmányban, csak a mi figyelmünket kerülte el?). 

Sokáig gondolkodtam, hogy megírjam e ezt a bejegyzést, majd úgy döntöttem, meg KELL írnom. Mert nem akarok olyan országban élni, ahol félnem kell kimondanom amit gondolok - annak ellenére, hogy még mindig nem tartom magam elkötelezettnek egyik politikai erőhöz sem. Lenne lehetőségem máshová menni, lenne lehetőségem máshol élni és dolgozni, de itt vannak a barátaim, itt a családom, itt vannak az emberek, akiket szeretek. Itt érzem jól magam, itt vagyok TóthBalázs. Itt akarok élni, és remélem nem áll a feje tetejére az ország annyira, hogy másképp kelljen gondolnom!