Dumaparádé

Régen, ifjú siheder koromban több futóversenyen indultam különböző távokban. Ma reggel megvolt “új” életem első futóversenye is. No persze ez nem volt tervezett. Szokásos reggeli futásomra indultam Surfers Paradise-on. Ahogy kiértem a campingből, és leértem a tengerpartra, észrevettem, hogy rengeteg ember áll, és vár futócuccban. Hamar megláttam a táblákat, miszerint minden szombaton 5 km-es futóverseny van. Égi jelnek tekintettem a dolgot, gondoltam velük tartok. Be is álltam jó magyar módra a tömeg elejére, nehogy lemaradjak valamiről. A fülembe szólt a Juventus rádió, éppen Magyar zenekarokat mutatott be Szabó Tamás. Miután felocsúdtam az első meglepetésből, miszerint ez az ember még mindig rádiózik - már főiskolás koromban is hallgattam, pedig az nem ma volt - egyből jött a második meglepetés. Ma a United Zenekart és Pély Barnát vette górcső alá. Nos, gondoltam, ha már így alakult, maradunk ezen a csatornán, ez a zene remélhetőleg hajtani fog előre a cél felé minél gyorsabban, hogy ne kelljen sokáig hallgatnom. Be kell valljam, tévedtem. Kövezzetek meg, de a harmadik számnál elkezdtem élvezni a dolgot, és rájöttem, nagyon jó muzsikák ezek. 

A résztvevők elég vegyes összetételűek voltak. Fiatalok, idősek, soványak, kövérek, kutyások, babakocsisok, egyszóval mindenféle népek. Egyáltalán nem lógtam ki a sorból. A szervezők nagyon jó pályát jelöltek ki. Volt minden: hegy, völgy, tengerpart, dzsungel (igen, Surfers Paradise, és a Gold Coast arról (is) nevezetes, hogy a tengerpart mellett nagyon közel már esőerdő van, a másik nevezetességét egy kicsit később elárulom annak, aki kitartóan végigolvassa a posztot), sőt még frissítő pontok is voltak. Mindenki profi futó cuccban volt - futónadrág, futócipő, különböző izzadság elszívó “berendezések”. Egyébként Sydney-ben én is vásároltam egy futó nadrágot, de persze ott felejtettem a szekrényemben. Nem mondok eredményt, hogy mennyi idő alatt futottam le az öt kilométert, már csak azért sem, mert a múlt héten egyik ismerősöm kiposztolta facebook-ra, hogy 120 kilósan kezdett futni 4 hete, hamar felemelte a szintet 10 kilométerre, és kezdetben 54 perc alatt futotta le, mostanra letornázta 51 perc körülre. Akárhogy számolgatom, ez nekem kissé hihetetlen eredmény, vagy az órája rossz, vagy a kilométer számlálója, mindenesetre ezek után én nem vagyok büszke az eredményemre... :) Nagyon messze vagyok attól, hogy ennyi idő alatt fussam le ezt a távot, ez közel 12 km/h sebesség, átlagban! Állítólag egy edzett ember ha 70 percen belül futja, az már jó eredmény. No mindegy, inkább magamhoz mérem magam, mintsem máshoz. A lényeg, amióta elhagytam Magyarországot, a has körfogatom 6 cm-t csökkent, bár még nem látom magam előtt Balázst, ahogy lefutja a félmaratont. De ami késik, nem múlik, van még időm...

És jutalmul annak, aki idáig elolvasta ezt a bejegyzést, elárulom, miről híres még Surfers Paradise. Egy helyi vállalkozónak, bizonyos Bernie Elsey-nek 1965-ben támadt az az eszement ötlete, hogy arany színű bikinis “óratündéreket” alkalmaz a főutcán álló parkolóórák kezelésére. Ezután pedig már nem is volt visszaút Surfers Paradise számára. Mai napig tele van a város aprócska, arany színű bikinibe öltözött cicababákkal, bár most már más a feladatuk, általában valami helyi szórakozóhely bulijára próbálják meginvitálni a nagyérdeműt. Aki előtt nincs ott egyből a kép, milyen lehet ez a városka, az képzelje el Siófokot, főszezonban, szorozva százzal! :) 

Egyébként Siófoknál sokkal hangulatosabb hely, tele jobbnál jobb programmal, a tengerparti sétányon most hétvégén például homokszobor faragó világbajnokság zajlott....