Dumaparádé

Utoljára sportolási ambíciómról és “új” életemről február 16-án írtam, azaz 35 napja. A héten már három ismerősöm is reklamálta az újabb híreket, aminek azért is örültem, mert pont az volt a célja ennek a blognak, hogy ha netán alább hagyna a lelkesedésem, akkor ha valaki rákérdez, hová lettek a tervek, kellemetlenül érezzem magam, és motiváljon tovább. Úgyhogy ezúton is köszönöm nekik az érdeklődést! Örömmel jelentem, lelkesedésem picit sem lankadt. Olyannyira nem, hogy a mai napon két bűvös számot is elértem: 94,8 kg vagyok, és a has térfogatom 98 cm. Tehát a súlyom 95, a has térfogatom 100 cm alatt van, ami igen nagy boldogsággal tölt el. A maximum, amikor elhatároztam, hogy változtatni kell 104,5 kg volt. A hasamat először 97,5 kg-nál mértem, akkor 106 cm volt. Bár mindenki azt mondja, hogy a kilókat nem szabad nézni, sajnos mégis nézem. Lehet, hogy igaz ez az állítás, mert miután januárban és februárban nem láttam mérleget, de végigedzettem becsülettel a két hónapot, hazaérkezésemkor nagy boldogan álltam rá a mérlegre, de a mosoly hamar lehervadt az arcomról. 6 centivel csökkent a hasam, de kilóban egyetlen egy kiló sem ment le. A ruházatomon érzem a változást, de azért nem lett volna rossz kilókban is kifejezni. Mostanra talán valami újra megindult.

A rendszer egyszerű. Továbbra sem eszem liszteset, cukrosat, többségében csak húst és zöldséget. Reggelire a jól bevált Bircher műzli (joghurttal, gyümölccsel), könnyű ebéd, vacsorára meg valami zöldségféle. Paradicsom, vagy az új kedvenc (féléve új): szarvasgombás sóval meghintett friss karalábé. Na jó, néha csalok, mint például most kedden, amikor a kollégáknak rendeltem pizzát, és nálam is lecsúszott két szelet. Khhmmm. A családi változatból. Ami 55 cm. De ennyit engedélyeztem magamnak. A sport is minden napra megmaradt. Leginkább elliptikus trainer és TRX, illetve heti két alkalommal ugyanez edzővel, majd megspékelve egy kis úszással, mert ne felejtsük el, a tervek között a Balaton átúszása is szerepel idén. Vissza kéne állni a futásra is, de ilyen időben semmi kedvem hozzá. Az edzőm (bár leginkább még mindig egy őrmester szerepében tetszeleg) teljesen el volt hűlve két hónap után, hogy mennyit javult az állóképességem. Decemberben még egyszer sem tudtam felhúzni magam, mára öt simán megy. Néha ki is használja, hogy jobban bírom az edzést, mint például tegnap. Öltözködés közben vettem észre, hogy balga módon elfelejtettem pólót vinni edzésre. Átszaladtam hát a szemközti Corvin Plázába, és az első helyen vettem egy pólót, csak sajnos ezzel elment 10 perc. Visszaérve mondtam Móninak, hogy semmi baj, bár 10 perccel rövidebb az edzés, de hajtson meg nyugodtan. Ez az a mondat, amit semmilyen körülmények között nem szabadott volna kimondanom, nem is fogom soha többet. Megfizettem az iskolapénzt, ennyire még sosem nyúzott meg, még ma is érzem az izmaimban. De ez van, ez a dolga, nem haragszom rá, csak egy picit. Meg néha emlegetem a feljebb menőit, de valahogy az az érzésem, hogy ők hozzá vannak ehhez szokva, ismerve az edzésmódszereket, amiket Móni alkalmaz. 

Szóval itt tartunk most, már alig várom, hogy újra tavasz legyen, én újra a Balatonon legyek, és mehessek futni a Balaton partra minden nap. A naptár szerint ez nem oly sokára bekövetkezik, megnézzük, az időjárás is így gondolja-e....