Dumaparádé

2,5 literes, 280 lóerős Subaru WRX turbó motor, 3 sebességes automata sebességváltó, kétkörös légkondicionáló. Ha csupán ezeket az adatokat nézi a kedves olvasó, valószínűleg nem egy olyan autót képzel maga elé, mint amiről írni fogok. Akkor még tegyük hozzá a következőket: 12 személyes, 2000 wattnyi hangtechnika dübörög benne, és 4 darab 17 colos lap televízió szolgálja a teljes körű kényelmet. Ha valaki csupán ezekből az információkból kitalálja, milyen járgányról van szó, vendégem egy sörre. De mivel nem hiszem, hogy lenne ilyen ember, inkább elárulom a megoldást: ez egy 1962-es évjáratú, 39 ablakos Volkswagen Samba mikrobusz. Ja, hogy az eredeti Samba 21 ablakos? Sebaj. Akkor pontosítok: ez egy 1962-es évjáratú, 39 ablakos Volkswagen Samba Limuzin.

Ausztráliában a január, a legzsúfoltabb turistaszezon közepe. Forró nyár van, az emberek csak úgy hömpölyögnek az utcákon és a tengerparton. Rengeteg klasszikus Volkswagent látni, itt igen nagy divatnak számít a szörfözés, és a szörfösök előszeretettel használnak T1-es vagy T2-es buszt. Az időjárás kegyes hozzájuk, elképzelni sem tudják, mi az a rozsda, illetve milyen az, amikor a sótól felázott hólében, a kátyúkat kerülgetve az ember szíve megszakad, milyen károkat okozhat a karosszériának. Az autók az utolsó csavarig kiváló állapotban vannak, és méltón büszkék rájuk tulajdonosaik. Tulajdonképpen a teljes paletta megtalálható: platós, áruszállító, 9 személyes, lakóbusz, tehát minden, mi szem - szájnak ingere. Itt élő barátom  tudja, hogy a T1-es a gyengém, nekem is volt egy, amit sajnos elloptak, és azóta sincs hír róla. Ő mesélt a híres Samba buszból átalakított limuzinról, amit az itteniek csak “Kombi Limuzin”-ként tartanak számon. Több se kellett nekem, lelkes kutatómunkába kezdtem, hogy felkutassam ezt a csoda autót. Ez nem volt egyszerű feladat, a google hiába jó barát, semmilyen keresőszóra nem akarta kidobni amit szerettem volna. Nagy nehezen a helyi VW Club oldalán találtam meg a kulcsszót, ami alapján már könnyű dolgom volt. Egyből klaviatúrát ragadtam, és írtam a tulajdonosoknak, hogy ezt az autót nekem látnom kell, és ha lehet, szeretnék róla írni egy cikket! Egyből jött is a válasz, nagyon örültek a megkeresésnek. Az autó telephelye Sydney-től 145 km-re északra van, de ez itteni léptékkel nézve semmi, úgyhogy elszánt voltam, és mondtam, hogy megyek, amikor csak lehet. A randevút mégis a belváros kellős közepére (lakóhelyemtől 3 kilométerre), Sydney egyik fő látványossága, a Harbour Bridge tövébe beszéltük meg. Csak a találkozó alatt derült ki számomra, hogy az autó, és büszke tulaja kizárólag miattam jöttek be a városba!

A megbeszélt napon úgy kipattantam az ágyból, mint akit ágyúból lőttek ki. Várakozással teli izgalommal ültem autóba, hogy elinduljak a megbeszélt helyre. Steve, az egyik tulajdonos, bár megadta a pontos címet, hogy hová kell menjek, az Ausztrál akcentus néha teljesen érthetetlen számomra, mintha egy teljesen idegen nyelvet beszélnének. így csak nagyjából tudtam az útirányt, persze a GPS-re semmi szükség nem volt, hiszen egyszer csak észrevettem az út szélén parkolni ezt a gyönyörűséget. Már akkor rengeteg ember állt körülötte, akik hol magukat, hol az autót fotózták. 

A csodálkozástól nem tudtam szóhoz jutni, annyira fenségesen állt ott a kíváncsiskodók gyűrűjében. Minden darabja csillogott villogott, mintha most gördült volna le a gyártósorról. Makulátlan tiszta volt még a gumija is. Ilyenkor olyan nehéz elképzelni, hogy ezek az alkatrészek már több mint 50 éve róják az utakat. Steve - a két tulajdonos közül az egyik -  egyből betessékelt az utastérbe, hogy ott kényelmesen tudunk beszélgetni, és tudok jegyzetelni is. Átadtam neki az ajándékként hozott elmaradhatatlan magyar souvenirt - egy kis üveg Panyolai Pálinkát, teljesen meghatódott. 

Mint Alíz csodaországban. Hatalmas, vaj színű bőr ülések, halk, fülbemászó zene, villogó, mégsem zavaró fények, gyönyörű fa padló, és a kinti hatalmas hőség ellenére kellemes időjárás fogadott. Elővettem a gépemet, és Steve - kérdeznem sem kellett - mesélni kezdett. Pár évvel ezelőtt találták az eredeti autót Canberrában (Ausztrália fővárosa, kb 300 km Sydney-től), egy 1962-es elég romos és elhanyagolt állapotú Sambát. Sean - a másik tulajdonos - a feleségének szánta, egy rózsaszín “csajos” autót szeretett volna építeni belőle, de amikor Steve meglátta, eszébe jutott, hogy Indonéziában látott egy hasonló hosszított példányt, és kipattant az ötlet a fejükből, hogy csináljanak egy limuzint. Az ötletet hamarosan tett követte. Mind a ketten a marketing iparban dolgoztak, de az autó kedvéért feladták addigi életüket, és mindent egy lapra tettek fel. Sean azóta tanácsadóként még dolgozik egy-két ügyfélnek, de Steve fő állása már csak a “Kombi”, ahogy ők hívják. 

Mindent megterveztek papíron, és elkezdődhetett a munka. Az autót félbevágták, a hátsó ajtó és a faldach tető is más helyre került az eredetihez képest. Két gerendát helyeztek el hosszanti irányba, arra 45 centinként keresztmerevítőket raktak, hogy az autó elég stabil legyen, és bírja a terhelést. A dob fékeket elöl és hátul egyaránt tárcsafékekre cserélték. 2,5 literes, 280 lóerős Subaru WRX turbó motor került a régi helyére, ami mellé egy teljesen új, 3 sebességes automata sebességváltót szereltek. A váltót egy, a motort négy elektromos ventilátor hűti. Az alkatrészek legtöbbjét Belgiumból, a BBT-től rendelték, de sok minden jött Angliából is. Két akkumulátor került be, az egyik táplálja az elektromos berendezéseket, a másik lett az indító aksi. Az autóba a méretei ellenére csak egy 45 literes tankot tettek, de mivel az autó hihetetlen, 10 literes fogyasztást produkál, így 400 kilométert vígan autóznak egyetlen tankolással. Az autó megjelenését Porsche felnik teszi még szebbé. Előre két safari (nyitható) ablak került, az összes oldal ablak is nyitható, sőt, még a hátsó ablak is, ami nekem igazi újdonság volt. Az eredeti Samba 21 ablakos, ebben az autóban van oldalanként 15 felső ablak, 8 nyitható oldal ablak, plusz az első és hátsó ablakok, így lett a Kombi Limuzin 39 ablakos. Míg az én kis bogaram 6 különböző autóból lett összerakva, ők kizárólag az eredeti autót egészítették ki teljesen új alkatrészekkel. Az extrákat tekintve semmiből nem szenved hiányt a (nem is annyira) kisautó. 2000 watt hangtechnika, 4 db LCD tévé DVD-vel, kétkörös klíma, sör, pezsgő, és mindenféle ital tárolására szolgáló hűtő, fa utánzatú parketta, 4 szintes fénytechnika (a tetőn, a padlón, az ablakon alul és felül), ami 5 különböző színben pompázik, éjszaka különösen pazar látványt nyújtva. Miközben az autóban beszélgetünk, egy rendőrautó áll meg mellettünk, de a benne szolgálatot teljesítők csak elismerően integetnek, majd mosolyogva tovább haladnak. 

A felújítás 2 évbe telt, de a legnehezebb munka csak ezután jött: az engedélyeztetés. Eredetileg azt szerették volna, ha 16 személyes lesz az autó, de csak 12-re kaptak engedélyt. Az itteni szabályozás szerint minden autóba annyi biztonsági öv kell, ahány személyes, ez alól kivétel nincs! 

Amint végeztünk az autó minden egyes porcikájának a kivesézésével, elkezdtem körbefotózni a kicsikét. Steve-et hamar elvesztettem, megrohamozták, mint egy sztárt, annyian jöttek oda hozzá kérdezősködni, gratulálni, meg persze fotózni. Az is hamar kiderült, hogy jó üzletember lévén, ha már miattam bejött, kihasználja az alkalmat, és reklámozza az autót. Legtöbbet esküvőkre, születésnapokra, családi eseményekre, céges rendezvényekre adják bérbe, de még városnéző túrákat is szerveznek. Az autó ára egyébként 500 ausztrál dollár (115 000 Ft) óránként, ami tartalmazza a sör, az üdítő és a pezsgő fogyasztást is. Ez itteni viszonylatban egyáltalán nem drága, főleg, hogy egy Hummer limuzin 700 dollártól indul. A naptárjuk meglehetősen tele van, főleg a nyári hónapokban, az autót nagyon szeretik, és ezáltal keresik is. Hamar híre ment annak ellenére, hogy nem éktelenkedik az oldalán a vállalkozást hirdető hatalmas matrica elérhetőséggel és web címmel, hanem csak egy szerény, A4-es papír húzódik meg csendesen a hátsó ablakban, amit bérlés esetén le is vesznek!

Miután az autó minden részéről millió képet csináltam, megköszöntem a lehetőséget, és fájó szívvel búcsúztam el az autótól és boldog tulajdonosától. Steve beült a kormány mögé, integetett egy hatalmasat, és az autó tekintélyt parancsolóan elindult. Én sok információval és emlékkel teli fejjel maradtam ott. Bevallom, talán picit még irigykedtem is. Hosszasan álltam, és néztem, ahogy a Kombi távolodik a Sydney-i csúcsforgalomban... Ilyen egy megvalósult Ausztrál álom.